Baljós előjel a holnapi munkaerőpiaci adatok előtt
Enyhe emelkedéssel kezdték a kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, 0,2-0,3% körüli pluszokat láthatunk.
Összességében csupán 27 ezer fővel nőtt a magánszektorban foglalkoztatottak száma az USA-ban májusban az ADP ma megjelent friss adatai szerint, ami 2010 óta a legalacsonyabb érték. Ezzel szemben az elemzők 185 ezres bővülést vártak, az elmúlt havi 271 ezret követően. Különösen a termelő vállalatok gyengélkedtek, náluk 36 ezer fővel esett a foglalkoztatottak száma. Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy az utóbbi hónapok gyengébb ipari adatai kezdenek a munkaerőpiacra is begyűrűzni, ami nem sok jót sejtet a jövőre. Messzemenő következtetést azonban még korai levonni, ugyanis az adat igen volatilis, illetve a pénteki átfogó munkaerőpiaci adatoknak nagyobb hangsúlyt tulajdonítanak a befektetők.
A dallasi Fed elnöke, Robert Kaplan szerint korai lenne még kamatcsökkentésről dönteni a gazdaság mostani állása szerint, ehhez további bizonyíték kéne arról, hogy a növekedési ütemben valóban lassul. Legközelebb a Fed június 18-19-én ül majd össze, ahol friss képet kaphatunk a monetáris politika álláspontjáról a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben.