Enyhe optimizmus a kereskedelmi tárgyalások előtt
0,2-0,3% közötti pluszban tartózkodnak a vezető határidős indexek piacnyitás előtt.
Optimistán nyilatkozott az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatban. Mnuchin saját bevallása szerint „reményteljes”, hogy sikerül a feleknek megállapodni, azt követően, hogy korábban az egyezésg nagyjából 90%-a már megszületett. Szerinte Trump és Xi szorosan együttműködnek egy potenciális megoldás megtalálásában. A szombatra várt találkozótól még nem várnak konkrét megállapodást a felek, inkább a további tárgyalások előkészítése várható.
A részvénypiac számára pozitív híreket azonban beárnyékolta kissé Donald Trump mai nyilatkozata a Fox Business-nek, amelyben azt mondta, hogy az amerikai államnak be kéne perelnie olyan nagy technológiai vállalatokat, mint a Google vagy a Facebook versenykorlátozás miatt. Ezt firtató vizsgálatok már folynak a cégek ellen, így ennek nagyobb hírértéke nincsen.
Az utóbbi hónapok gyenge hangulatindexeivel szemben relatíve jó adatok érkeztek május hónapra az amerikai iparból. A tartós cikkek rendelésállománya a volatilis repülőgép és védelmi megrendelésektől tisztítva 0,4%-kal nőtt hó/hó alapon a várt 0,1%-kal szemben, miközben az utóbbi hónapban még 1%-os visszaesés volt megfigyelhető. Kérdés, hogy kitart-e ez a lendület júniusban is, amikor a hangulatindexek hirtelen nagy visszaesést mutattak. Az ezektől nem tisztított adat 1,3%-os visszaesést mutatott, ami annak köszönhető, hogy a hónapban a Boeing egyetlen megrendelést sem kapott.