Még több Microsoft-ra áhítozik a viking-alap
Emelkedéssel (+0,4-0,6%) kezdték a mai kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, annak ellenére, hogy kínai források szerint relatíve kevesen tartják az ázsiai ország kereskedelmi tárgyalóinak részéről reálisnak azt, hogy a 2020-as amerikai választások előtt megegyezzenek a felek. Talán az emelkedés annak szól, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Trump tovább veszített népszerűségéből a szoros csatát ígérő államokban.
Az európaiaktól egyre inkább az amerikai részvények fele tolódna el a norvég állami vagyonalap, a maga 1.000 milliárd dolláros portfóliójával. Az alap által a pénzügyminisztérium felé ma prezentált javaslat alapján megváltozna a részvények földrajzi súlyozása mögötti elv, ami akár újabb 100 milliárd dollárnyi tőkét csatornázna át az eddigi 245 milliárd dollárnyi amerikai részvény javára. Ennek főként az európai részvénypozíciók látnák a kárát. A tényleges változásra azonban jövő tavaszig legalább várni kell, ugyanis akkora fogalmazza meg válaszát a javaslatra a pénzügyminisztérium.
Év/év alapon 2,1%-kal emelkedtek a lakásárak az USA-ban júliusban a korábbi 2,4%-kal szemben, így 15-ik hónapja tovább lassul az amerikai lakásárak növekedési üteme.
Továbbra is várat magára az olasz kormányalapítás. A tárgyalások késő délután is folytatódnak. Az 5 Csillag és a demokrata párt továbbra sem tudott megállapodni a miniszterelnök személyében. Amennyiben nincs megállapodás előrehozott választások jöhetnek Olaszországban.