Új részletek érkezhetnek holnap a friss Trump botrányról
Vegyesen kezdték a kereskedést a vezető amerikai részvényindexek, 0,1-0,3% körüli mínuszokat láthatunk.
Amerikai idő szerint holnap reggel nyilvánosságra kerülhet annak a személynek a vallomása, aki önkéntes módon tett bejelentést arról, hogy Donald Trump visszaélhetett politikai hatalmával az ukrán elnökkel szemben. A demokraták a héten még erre a jelentésre alapozták azt, hogy kezdeményezték a Trump elleni bíróságon kívüli lemondatási eljárást. Eddig annyi szivárgott ki az anyagból, hogy a bejelentő szerint a Fehér házban többen komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a telefonbeszélgetés digitális verzióját a fehér házi hivatalnokok számítógépeiről eltávolítsák. A bejelentő szerint a hanganyagot olyan számítógépre helyezték, amely a nemzetbiztonság hatáskörébe tartozik, azonban inkább nem nemzetbiztonsági, hanem politikai okok miatt.
213 ezren folyamodtak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban az elmúlt héten, ami minimális emelkedés az előző heti 208 ezerhez képest. Ez továbbra is feszes munkaerőpiacról tanúskodik.
A harmadik és egyben végső becslésnek megfelelően 2%-kal növekedett az amerikai GDP a második negyedévben, ami nagyjából egybeesik a közgazdászok és a Fed által gondolt hosszútávú trenddel.