Az ISM adatot várja a piac
Minimális emelkedést mutatnak a vezető amerikai részvényindexek piacnyitás követően.
Nem sokkal piacnyitás után érkezik az ISM novemberi feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe az USA-ból, amelynek a befektetők általában nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a Markit hasonló indexének. Októberben a 2016 eleji mélypont környékéről kisebb felpattanás volt az indexben, ennek a folytatódására számít a konszenzus.
Twitter üzenetben jelentette be ma Donald Trump, hogy Brazília, illetve Argentína esetében újra élesíti az acél- és alumínium-importra kivetett korábbi büntetővámokat, amik alól a két ország még 2018-ban felmentést kapott. Trump szerint az országok komoly mértékben leértékelik devizájukat, amivel versenyképesebbek lesznek a termékeik az amerikai farmerokéval szemben. A híreket követően kisebb kockázatkerülés lett úrrá a nemzetközi piacokon.