Újabb 4,5 millió munkanélküli az USA-ban
1-1,5% közötti emelkedéssel nyitották a vezető amerikai részvényindexek a mai kereskedést.
Újabb 4,4 millió ember folyamodott első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban az április 18-ával zárult héten, ezzel 5 hét alatt már 26,5 millióan veszítették el munkájukat. A mostani adat nagyjából megfelelt a várakozásoknak.
Nagyjából 5%-kal növelték a koronavírus miatti addicionális gyógyszervásárlások az Eli Lilly első negyedéves árbevételét, ami ezzel 5,9 milliárd dollár lett a várt 5,5 milliárd dollárral szemben. A vállalat szerint ez a pozitív hatás semlegesítődik majd 2020 során. Az egy részvényre jutó tisztított profit 1,75 dollár lett a várt 1,51 dollárral szemben. Egész éves profitcélját minimális mértékben megemelte a cég. A gyógyszercég a koronavírus ellen is fel szeretné venni a harcot, aminek keretében májusban tervez benyújtani egy engedélyezési kérelmet az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelethez egy antitest-terápiával kapcsolatban. Az árfolyam 2%-kal emelkedik piacnyitás után.
27 pontra esett a Markit szolgáltatóipari indexe az USA-ban áprilisban a koronavírus miatti leállások hatására. A feldolgozóipari index 37 pont lett. A fő kérdés az, hogy mennyi idő alatt tudnak majd ezen indexek ismét visszatérni a már bővülést jelentő 50 pont fölé.