OTP: Megugró céltartalékolás
Az OTP május 8-án hajnalban számol be első negyedéves teljesítményéről, ami a megugró céltartalékképzés és a jelentős egyszeri tételek miatt jócskán elmaradhatott a tavalyi évi szinttől.
A bevételi sorok továbbra is erősek lehetnek az OTP-nél, amit még mindig támogatnak az akvizíciók. A szlovén bankvásárlás lezárására tavaly decemberben került sor, így ez lesz az első negyedév, amikor teljes mértékben konszolidálásra kerül. Ennek hatására a nettó kamatjövedelem és a nettó díj- és jutalékbevétel is 21% körüli mértékben bővülhetett a tavalyi évhez képest, még úgy is, hogy a díj- és jutalékbevétel szezonális okok miatt visszaeshetett az előző negyedévhez képest.
A csoport növekedése nem csak bevételi oldalon, hanem működési költség tekintetében is tetten érhető, a kiadási oldal 18,1%-kal haladhatta meg a tavalyi értéket.
A korábbi időszakokhoz képest jelentős különbség a céltartalékolás nagyarányú megváltozása, hiszen a járvány miatti gazdasági leállások régió-szerte jelentősen rontották a makroökonómiai környezetet. Ez a bank esetében rosszabb hitelportfolió minőségben és ennek eredményeként magasabb céltartalékképzésben csapódhat le. A tavalyi 6,2 milliárd után a mostani negyedévben 70 milliárd forint körüli összegben képezhetett céltartalékot az OTP. Ez meghaladja a teljes 2019-es céltartalékolás összegét, hasonló mértékű provízió képzésre utoljára 2015 első negyedévben volt példa.
A megugró céltartalékolás és áttételesen a COVID-19 járvány következményeként az elmúlt negyedév és év rekord profitja jelentősen visszaeshet, megtörve az eddigi emelkedő tendenciát. Előrejelzésünk szerint az első negyedéves profit 16,7 milliárd forint lehet, ami 77%-kal marad el a tavalyi évi eredménytől.
Az egyszeri tételekkel korrigált eredmény esetében kevésbé borús a kép, 50,2 milliárdos profitot érhetett el a bank, ami 44,4%-os csökkenés a tavalyi évhez képest. Az első negyedévben két nagy egyszeri tétel várható. A bankadó mellett a hitelmoratóriumhoz köthető nettó jelenérték különbözet miatti leírás is megjelenik, ennek értéke becslésünk szerint 16,5 milliárd forint lehet.