Folytatódott az ingatlanpiac feltámadása
Merkel azon véleményének adott hangot a találkozó előtt, hogy az Európa Tanács mai és holnapi tárgyalása nehéz lesz, mert az álláspontok nagyon távol állnak egymástól. Szerinte könnyen előfordulhat, hogy a mostani találkozón végül nem születik megállapodás.
A BlackRock jó második negyedéves eredményről adott számot annak köszönhetően, hogy az első negyedévben látott kiáramlás után a másodikban 62 milliárd dolláros nettó beáramlás volt az ETF-ekbe és a befektetési alapokba. Így az egy részvényre jutó eredmény 7,85 dollár lett a várt 6,97-tel szemben. A 3,65 milliárd dolláros árbevétel is meghaladta a piac által várt 3,5 milliárdot.
A ma közzétett adatok alapján júniusban folytatódott az ingatlanpiac feltámadása, ugyanis az áprilisi mélypontot követően a június már a második olyan hónap volt, amikor nőtt a megkezdett lakásépítések száma. Az 1.186.000 megkezdett új építkezés ugyan elmarad a várt 1.190.000-től, de nagy ugrás az előző havi 974.000-hez képest, amit különben felefelé módosítottak 1.011.000-re. Ez pedig összességében jó hírnek tekinthető. Ezzel már közelítjük a 2018-2019-ben mért havi számadatokat. A kiadott új építési engedélyek száma (1,24 millió) ugyan elmaradt a vártól (1,29 millió), de itt is folytatódott az emelkedés az előző havi 1,22 millióról és már ez is kezdi megközelíteni az elmúlt évek értékeit.